Hogy miért is? Hát mert ismét fel tudom tölteni a fotóimat, pár napig nem sikerült, a memóriakártya betelt és
ezzel én is beteltem. Milyen kevés kell a boldogsághoz! Végre megoldódott, és ismét tudok fotózni és a gép előtt ülni. a képek, írások csak halmozódtak és elkeverednek, (nem vagyok annyira rendmániás).
Kicsit azért elkeserít, hogy én, aki kb három éve ültem le először huzamosabb időre a géphez,
ma már szinte elvonási tünetek jelentkeznek, ha nem tudok megoldani a gépen valamit.
Ez bosszantó! Nem szeretem ezeket a rákattanós dolgokat, persze szerintem ez is olyan, mint bármi,
időszakosan élünk és teszünk dolgokat. Egy idő után minden lecseng, "három napig tart egy csoda".
Bár nálam a fényképezés már tini korom óta jelen van és tart, persze nem ugyanolyan intenzitással,
mégis átszőtte a hétköznapjaimat és minden munkahelyemen én voltam a "fotós".
Nagyon megkönnyebbültem, amikor végre nem kellett tovább törölgetni a képeket a gépből, ezért is
kellett leírnom, és még jobban érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése