2011. március 8., kedd

Mandulás köntösben libamáj áfonyás-rózsaborsos lilahagymalekvárral

Tessék: én még ilyen hosszú, és részletes címet sosem láttam, de nem is írtam.
Kicsit vicces is, de sebaj, most ilyen kedvem van. A libamájat kaptam, ezért "kénytelen voltam"
kitalálni valamit belőle, leginkább hagymásan szeretem és szoktam elkészíteni, vagy ha van hozzá tokaji
bor, akkor azzal, de most láttam egy diós bundást, amit kicseréltem mandulára, és ehhez pedig
tökéletesen illik a savanykás- édeskés hagymalekvár. Ritmusnál tetszett az aszalt
szilvás verzió , de mivel áfonya volt itthon, ezzel szórtam meg, illetve főztem együtt.

Kacsazsírban sütöttem meg a libamáj szeleteket, amit (só, bors) lisztben, tojásban és mandulában megforgattam előtte.
Lilahagyma-lekvár: 4 lilahagyma, 2-3 evőkanál olaj, 1 evőkanál vaj, 5-10 dkg cukor/méz, 1-2 dl fehér vagy vörösbor,
4-5 evőkanál balzsamecet, só, rózsabors(!), csipet fahéj, szegfűszeg, 1 marék aszalt vörös áfonya
















2 megjegyzés:

  1. Már a címe is olyan nőies, virágos, igazi nőnapi különlegesség!

    VálaszTörlés
  2. Igen, arra gondoltam, amikor ezt a bejegyzést választottam: mégiscsak ma nőnap van!:)
    Kis ünnepi hangulat áradjon.

    VálaszTörlés