2013. február 28., csütörtök

Marhahúsleves édeskrumplival


A marhahúslevessel igazából egyáltalán nem kell foglalkozni (szerintem) csak a jó alapanyagoktól isteni, intenzív ízű, fenséges (és még sorolhatnám) leves fő.

Én azok közé tartozom, akik már régóta szeretik a marhahúst, de főleg a leves, a pörkölt és a vadas, amit igazán szoktam belőle készíteni. Illetve a múltkor életemben először sütöttem hagymás rostélyost, ami annyira bejött mindenkiinek, hogy persze nem maradt fotózásra.A mostani képen is látszik, mennyire siettem!:)

Már régóta készültem édesburgonyával főzni, egy picit a főzési idővel számoltam el, ugyanis túlfőtt, pedig nagyobb darabokra vágtam! Viszont ezért nem szólt senki, sőt édes ízét kifejezetten az is kedvelte, aki még nem evett ilyet. Másik neve Batáta, inkább a sütőtökre emlékeztető színnel és ízvilággal.De létezik szürkés és lilás változatban is!
Tulajdonságai: igen tápláló,  magas béta-karotin tartalmú, A, C vitaminban, nyomelemben gazdag .
Tehát érdemes mindenfélét sütni-főzni belőle!

Hozzávalók:

Kb 80 dkg marhahús, 4-5 szál sárgarépa, 3-4 szál fehérrépa, 1 vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1-2 db édes burgonya, só, bors, füstölt  őrölt paprika,lestyán, a végén aki szereti ,csípős hegyes zöldpaprika





2013. február 22., péntek

Vajas-citromos lepényhal

Nagyon ízlett, és mert csúcs egyszerű!

Ha péntek, akkor halevés jön, kezdek tényleg odafigyelni erre, de néha persze csak arra, hogy legyen több hal az asztalon!

A kinézete olyan meseszerű, hogy nem tudtam otthagyni, igazi piros/ vörös pöttyös a  lepényhal .
Sajnos a filézési technikát pár nappal találtam meg, de ide belinkelem hogy meglegyen!
Bár nem hiszem, hogy meg is tudnám csinálni...

Viszont én egyben sütöttem meg, a bőre magától (szinte) lecsúszott és tényleg nagyon kellemes, puha, vajas, fehér húsa volt!

Ha látok legközelebb is veszek, mert nekem nagyon ízlett!

Hozzávalók:
10 dkg vaj, 2 citrom, só, színes bors, 1 közepes lepényhal, köret :szójababcsíra saláta













2013. február 21., csütörtök

Igazán csípős lecsó


Igen, lecsó! Imádjuk és most megint szerencsére kifogtunk egy jó fogás, aminek nem lehetett ellenállni!
Akciós paprikából készült, bár fogalmam sincs miért árulták ilyen olcsón, mert még fonnyadtak sem voltak eléggé!:)
A lényeg, hogy csak csípős paprikából készült a lecsó, ezért tökéletes volt tisztítókúrának is!
Viszont a paprika igen finom volt, színe pedig pazar, látványa eszméletlen, és még sorolhatnám!

Hozzávalók:
kb 90 dkg paprika,  4 szem paradicsom, 4  fej vöröshagyma, 3 szál vékony kolbász, só, bors, pirospaprika, víz
Az íze pedig édeskés és nagyon csípős!









2013. február 20., szerda

Citromos nyúlleves diós galuskával

Megint nyuszi, de most finom , meleg leveske.
Nem ettem és hallottam, de biztos voltam benne, hogy csak jó lehet!
Ezt a diós galuskát pedig már régóta dédelgetem, hiszen dió mániás vagyok!

Hozzávalók:
1 kg nyúlhús 1 vöröshagyma,3 gerezd fokhagyma, 2-3 sárgarépa, 2 fehérrépa,  kicsi zeller,  só, bors,  mustármag, babérlevél, sok lestyán,
1 citrom, 1,5 dl tejszín/  tejföl,  1 kanál liszt / keményítő,
Diós galuska: 1 tojás, cs só, kb 10 dkg darált dió( én daraboltat is tettem bele), 10 dkg liszt, 1-2 evőkanál víz (ha kell)







2013. február 18., hétfő

Pesto-s sült csirkecomb

Mindenki ismeri a pesto-t, de leginkább a bazsalikomos, zöld változata ismert.

Ez a " piros" változattal készült, szerintem tökéletes!
A köret a mostani nagy kedvencünk,
 azaz a brokkoli volt, és csak annyit mondhatok, próbáljátok ki, mert megéri!

Hozzávalók:

Fejenként  3-4 kis csirkecomb, kb 1,5 dl piros pesto
(paradicsom (lehet piros paprika is plusz), fokhagyma, olajban eltett aszalt paradicsom, olívaolaj, fokhagyma, só, bors, bazsalikom, parmezán, pici chili, fenyőmag)

köret: brokkoli, chili paprikával töltött olívabogyó, vaj

Ezt a sűrű szószt pici vízzel felöntöttem és ebben sütöttem meg a combikat. A végén még került bele mozzarella is, teljesen elolvadt a szószban.








2013. február 16., szombat

Tejszínben sült csirkemell


Szintén egy nagyon pikáns, finomságos  gyors vacsora következik, nem kell hozzá semm főzéstudomány,
mégis olyan finom, hogy senki nem hiszi el egyszerűségét.

Amit találtam a hűtőben, akár ez is lehetne a cím. Mert így szeretek főzi, sütni!

Hozzávalók:
3 kis csirkemell, só, bors, majoranna, 4 dl tejszín (főző), 1 nagy fej lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, két marék szeletelt parasztkolbász, a köret rizs volt, de másnap finom zsúrkenyérrel , bagettel ettük.











2013. február 14., csütörtök

Valentin-nap

Hát ezt a napot igazán sosem szerettem! De most úgy gondolok rá, mint egy újabb, kicsit ünnepi hangulatú napot, bár tudom, minden napot úgy kellene élni, mint az egyetlen, utolsó lenne!

Ezért írok erről a napról, mert átértékeltem, és így igenis van értelme.

Ha csak annyi nem, hogy most mindenki süt-főz, vagy elmegy vacsorázni ,vagy egy új virággal bővül az otthona,  csokikról nem is beszélve....

Én fotóztam, méghozzá egy kis rózsacsokrot!










2013. február 13., szerda

Sonkás pisztráng francia krumplival

Végre írok...
Nem hittem volna, hogy ennyire nincs időm! Pedig olyan finomak készültek, hogy fotózásra egyszerűen egy falat sem maradt!

Sokszor el kell dugnom, mert különben ez van, hogy eltűnt, mire lenne időm (azaz másnap reggelig!)!

Nagyon rég éreztem viszont ilyet örömet, ugyanis, hiába az ellenségeskedés, de most kivételesen az egyik olcsó szupermarketben olyan iszonyú olcsón kaptam halakat, hogy hihetetlen!

És egészséges ételek felé haladva ez igen nagy öröm, mert általában, ha kitalálok valamit , az nem jön össze.
Így spontánul pedig szuper gyorsan, kiváló vacsora-ebéd üthető össze.

Ezt a francia krumplit még az első főzésekkor találtam, azóta verhetetlen számomra!
Egy tepsit egyedül is meg tudok enni melegen, főleg, hogy most saláta krumpliból készült, olyan mint a kifliburgonya, kis csinos, vékony karikákra lehet vágni!

Hozzávalók:
1 pisztráng (só, színes bors, citromban kb egy óráig állt), a hasában a citrom szeletekkel, kívül pedig házi sonkával /baconnal betekerve jól átsütöttem!
Belül omlós, ízes fehér hús fogadott, de ami meglepő, éreztem rajta a sonka ízvilágát!
Francia krumpliköret:
7-8 szem krumpli, 2-3 dl főzőtejszín, só, bors, szerecsendió, fokhagyma















2013. február 1., péntek

Mézes-mangós cikória saláta

Megint pikáns, édes-csípős saláta következik, igazi ínyencség!

Vettem szép pirosas mangókat, ezért gondoltam, ki fogom próbálni salátába.

Gyors és különleges!

Hozzávalók:
fejenként  1 db cikória, fél mangó, ízlés szerint kecskesajt / gomolya / 1 tk méz, balzsamecet, citrom /narancs leve, 1 kk chilis olaj/ olívaolaj / dióolaj, színes bors, csipet chilipehely

Kipróbáltam, hogy forró vízben áztattam a félbevágott cikóriát, hogy ne legyen keserű, majd összeállítottam a többi hozzávalóval és készen is volt!